Ott van, bejárja a szobámat,
sarkomba kullog, az utamba fekszik,
a bútorok mellett sunyítva cselleng...
A csóktalan est, néma reggel elleng,
az éber éjnek nincsen vége-hossza,
emlékeimmel babrálok motozva,
s kispárnádon nem illan a
lehelletednek és hajadnak illata;...
Te nem tudod azt, hogy mi rossz!... mi rossz...!
Így egyedül! Halott szobánk sivár,
nincs rend, se rendetlenség, semmi már,
tárgyak recsegnek és zajuk kínoz,
szekrény meg ajtó oly furcsán kiált rám,
panaszkodik, hogy léte csupa gond
és az ürességben búsan zajong,
mint az eső nem-sikerült találkán...

Most minden oly kisérteti: az ének,
gyermekkiáltás és a zongora,
lépcső nyikorog, ott künn lárma éled
és elcsörömpöl, nem tér meg soha...
aztán a házban a dologtalan cselédek...
pöröl a Márta, odaáll elébed
s azt kérdi, mit főzzünk ebédre...
Hát mit feleljek néki? Végre
nincs is étvágyam... Juj, de ostoba!...
Egyet kívánok még: akármi
történik is, e hónapot kivárni
türelmesen, hisz majd csak lepereg...
Tudom, tudom, hogy vannak emberek,
akiknek az idő most is gyorsan halad.
Hát próbálom biztatni magamat,
hogy nékem is elmúlik a muló nap
s akár a többi, olyan ez a hónap,
majd vége lesz... És írok, levelet!

Írok, írok, a ködbe lebegek,
Megyek utána a kis, kósza szónak.
Írok, írok, fecsegve te veled.
Mert a dolgok, miket naponta mondok,
nem mondhatók el így, ha nincs mosoly,
hang, mozdulat, e nélkül oly bolondok...
és az egész egyszerre szétfoszol!...
Hát mit csináljak? folytassam tovább?...
Az ember azt hiszi, hogy az episztolát
elmélyítik majd a szép, tiszta szók,
de az efajta monológ,
a levegőbe lóg
s bár ékes is, rideg és száraz,
mert az ilyen kis locsogás,
akkor fimon, akkor csodás
ha nyomba rá is vág: a válasz.
Magam vagyok, mint a szedett fa ága...

Szervusz, szívem. Szervusz, szervusz, te drága.
Igaz-e, mondd, az, amit multkor írtál?
Hogy az ágyadba rám gondolva sírtál?...
Küldöm szívem, mely tele van tevéled,
beteg szívem, mely oly sokat vívódott.
Küldöm neked fájdalmamat, a mélyet,
gyötrelmem, vágyam, hosszú és csalódott
estém s hogy ringassák sok üres éjed,
a csókjaim, a csókjaim, a Csókot...