XXII.

TÜNŐDÉS

 

Van örömünk, van régi búnk, mindakettőnket egy csók andalít s tulajdonkép alig-alig hasonlítunk. Egy szó elég, csak egy szilaj és semmi pör, örvény nyílik és a vihar kitör! Azt hisszük, a szerelmünk végtelen-nagy és tiszta, lágy, de hát mihelyt bennünket elhagy a vágy, csak félig értjük azt, mi volt már és ott az átok... Te, hogyha férfi volnál, lennénk barátok?