Te így beszélsz: "Mi egymásnak születtünk",
De össze kellett hatni ezer oknak,
esélynek, véletlennek, jaj de soknak,
hogy létre jőjjön ez, szóval szerelmünk.

Vedd fontolóra, mily rossz volt sorunk,
amíg bolyongtunk, árva páriák,
s hogy az idő nagy és nagy a világ
s megeshet, hogy nem is találkozunk.

Jut-e eszedbe néha, szép kalandom,
hogy boldogságunk volt veszélyben és
mi húzta a szívünket egybe, vajjon
mily távoli-titkos nehézkedés?

Tudod-e, mily bizonytalan körökre
vont az az est s gondolsz-e arra, hátba
egy csöpp szeszély, egy fejfájás, egy nátha
eltávolított volna mindörökre?

Még meg se mondtam ezt a szörnyűséget:
mikor először láttalak, a bálon,
szépnek se látszottál nekem, csodálom,
alig vettelek észre téged.

Barátnőd érdekelt, ki nevetett.
Csak azután találkozott szemünk.
Képzeld el, hogyha akkor nem merünk,
te meg nem értsz a én nem vallok neked

Ma este hol lennénk, ha akkor este
előbb visz el anyád, na látod,
ha nem pirulsz el e én arcodba lesve
fel nem segítem néked a kabátod?

Mert emlékezz, ez volt csak az oka.
Ha sietünk, ha késünk,
most semmi sincs, se részeg ölelésünk,
sem ez a nagyszeríí csoda!

Hát akkor nem vagyunk ma boldogok!
Akkor nem ülsz így oldalamnál!...

Édes szívecském, mily bolond dolog,
de arra a betegségedre gondolok,
amelybe majdnem belehaltál...