Az elöző vershez kattints rám...

        VII.

        LELKEK, DIVATOK STB....

         
        Nő vagy a ezért tudod, hogy bármi
        kis semmi mily csodát mivel
        és hogy lehet lelket csinálni,
        új lelket egy kis semmivel.
        Olyan nagyon értesz te ehhez,
        oly bűvösen, hogy valahányszor
        látlak: egészen újnak látszol
        és mindíg újra tőrbe ejtesz.
        Tudod, hogy az idő a nagy rossz
        s szerelmünk már nem új regény,
        tehát cseleskedsz és ravaszkodsz
        s más-más szemekkel jössz felém;
        bőrödnek a nyakadba' lengő
        boád ad nem-várt alapot,
        újjáteremt egy csipkekendő. . .
        S aztán a sok-sok kalapod!
        Fölfedezek valami mélyet
        tebenned és megbomlok ott,
        mert nagy kalap borul fölébed,
        jól ismerem én az okot,
        ettől szemed olyan sötét lett
        s nem látni rejtett homlokod.

        Így tudsz te, hogyha ártani
        kezd a szokás a szerelemnek,
        mindíg új lelket gyártani,
        amelyet én nem ismerek meg.
        Idegesen vad csókot tépek
        az ajkaidról ekkoron,
        tenyerembe kapom a képed
        és a hajad fölborzolom.
        Kacagni kell, bolondul égni. . .
        de hogy ledobom sebesen
        a rongyaid, szemed a régi,
        ismét csak ugyanaz a szem!
        Majd hogy a fürtöd szép kígyóit
        lesimítom, a hajadat,
        csalódva látom azt, mi bódít,
        a homlokodat, a valódit:
        s mi folytatódik,
        tenmagadat. . .

        Hiába keresem parázs,
        kis, röpke lelked, nincs vígasz
        Már vége. Megtört a varázs.
        S az anyádhoz hasonlítasz.
         
        A következő vershez kattints rám...