Dobjuk el, hogyha bánt, a vánkost.
Kényelmesen, tegyük odább most.
Add a kezed, te szemtelenke,
farkasszemet, nézz a szemembe.
Jaj, hogyha tudnád, mint szeretlek.
Nézz a szemem mélyére. . . Beljebb !
Látszik úgy-e tükrébe' lenn,
hogy néked adtam mindenem!
Mondd, látod ezt ? Mondd kérlek, érted?
Ma este ez a szeretet
olyan komoly és tiszta-mély lett!...
De hát te ezt nem értheted...
Azt mondod, érted ezt'? Helyes.
Azért közöltem véled, édes,
hogy tudd, a tudatában élhess
s vess számot. . Ejnye, nézd, mi ez:
könnyem kicsorrant, permetez.

És semmi sincs, ez boldogít,
csak itt e szem, e homlok itt.
Hajolj le a lámpához szótalan
s hadd, hogy halántékodra rátegyem,
mint szemkötőt két tenyerem.
Hát így van ez, így van, kis madaram?
Szép homlokodnak, jó szemednek
vagyok a rabja és ez éget?
Azt mondod, így van?...Jaj, szeretlek!...
Szeretnélek megütni téged.